Anmeldebescheinigungos csesztetés!

Ivan
dec. 30. kedd, 13.49
24 hozzászólás

Tavaly júniusban jöttem ki Bécsbe, lett Hauptwohnsitzem, rendes, teljes munkaidős munkám és leadtam az akkoriban a Dresdner Strassen levő MA35 Einwanderung osztályán az Anmeldebescheinigung felüli kérelmemet miután befizettem a 30 euros csekket.

Azt mondták minden frankó, 90 napon belül kiküldik az adott lakcimre a cuccot.

Azóta lett másik lakcimem, eltelt 1,5 év és a papir még nem jött meg.

Először 7 hónapot dolgoztam, háromszor voltam náluk mindig azzal a dumával ráztak le hogy nemsokára megjön, aztán

azt mondták hogy mivel pár hónapig nem volt munkahelyem azért nem kaphatom meg de amint lesz új munkahelyem szóljak s megkapom.

Pár hónapja új cimre költöztek, augusztusban lett új munkahelyem, azonnal elmentem hozzájuk a szükséges papirokkal, azt mondták két héten belól a postás kihozza, na mondom újra kezdődik, utána még kétszer voltam, legutoljára a felmondásom előtt és még nekik állt fel hogy felemeltem a hangom hogy mi a faszt képzelnek magukról, szerencse hogy a feleségem ott volt (aki megkapta a papirt 8 hónap után és ugyanakkor adtuk be) mert el kezdtem remegni az idegtől, szerintem szétvertem volna az irodát lesz ami lesz alapon, egy dolgot utálok, amikor hülyének néznek...

Most jön a kérdésem, több emberrel is beszéltem, azt mondják nem lehet ellenne tenni mert ez állami szerv, annyit tudok ha interjút adnék mondjuk a "Heute" cimű újságban arról hogy ez a dolog hogy is működik.......valakinek volt hasonló tapasztalata? 

23 hacacare szept. 14. hétfő, 14.12

En egy honapja koltoztem ide, nemetul meg nem tudok. Egy rokon segit az ugyek intezeseben. Elmentunk a tartozkodasi miatt, hianyzik par irat amit fordittatni kell majd stb. A lakcimbejelentes mar megtortent. A rokon azt mondta hogy a magyar szemelyit kell lefordittatni. De mashol azt olvastam hogy a szuletesi anyakonyvet. Melyik kell most? Koszonom

https://www.wien.gv.at/amtshelfer/dokumente/aufenthalt/daueraufenthalt/bescheinigungen/anmeldebescheinigung.html Erforderliche Unterlagen Gültiger Personalausweis oder Reisepass

 

22 B.A.Anita szept. 12. szombat, 12.12

En egy honapja koltoztem ide, nemetul meg nem tudok. Egy rokon segit az ugyek intezeseben. Elmentunk a tartozkodasi miatt, hianyzik par irat amit fordittatni kell majd stb. A lakcimbejelentes mar megtortent. A rokon azt mondta hogy a magyar szemelyit kell lefordittatni. De mashol azt olvastam hogy a szuletesi anyakonyvet. Melyik kell most? Koszonom

21 BMartin feb. 10. kedd, 20.40

Elvileg az első 4 szám az e-card számból, a többi a születési dátum, de ha van hely annakis akkor az egészet írd be...

Köszi! Meg van, sikerült!

20 Patkó Levente feb. 10. kedd, 19.31

Fúú ez de jó! Lehet h hülye kérdés, de ez a Versicherungsnummer az e-card szám, vagy valami teljesen más, és honnan tudom akkor lelesni? Köszönöm!

Elvileg az első 4 szám az e-card számból, a többi a születési dátum, de ha van hely annakis akkor az egészet írd be...

19 BMartin feb. 10. kedd, 19.27
Köszi az infót, fontos lehet másoknak.Versicherungdatenauszugot kérnek, ugye? Személyesen azonnal kiadja a WGKK, de lehet online is kérni, akkor eltart pár napig, amíg postán kiküldik. Link itt: https://www.sozialversicherung.at/portal27/portal/wgkkportal/servicesmailforms/servicesMailformsWindow?viewmode=content&action=2&contentid=10007.726272

Fúú ez de jó! Lehet h hülye kérdés, de ez a Versicherungsnummer az e-card szám, vagy valami teljesen más, és honnan tudom akkor lelesni? Köszönöm!

18 AMV feb. 10. kedd, 11.46

Tőlem kértek még igazolást a wgkk-tól, most azt körözöm, addig nem adják ki.

Köszi az infót, fontos lehet másoknak.Versicherungdatenauszugot kérnek, ugye? Személyesen azonnal kiadja a WGKK, de lehet online is kérni, akkor eltart pár napig, amíg postán kiküldik. Link itt: https://www.sozialversicherung.at/portal27/portal/wgkkportal/servicesmailforms/servicesMailformsWindow?viewmode=content&action=2&contentid=10007.726272
17 BMartin feb. 10. kedd, 11.29

Tőlem kértek még igazolást a wgkk-tól, most azt körözöm, addig nem adják ki.

16 AMV feb. 9. hétfő, 17.55

Sziasztok milyen papír kell a letelepeési megcsináltatásához,ha nincs munkahellyem?A munkahellyem tegnap szünt meg ,az ams nél meg kérik a letelepedésit .

Személyi igazolvány v. útlevél, munkaszerződés, érvényes E-Card, Meldezettel, kb. € 30. Az első lakásba való bejelentkezést követő negyedik hónap végéig kell kérvényezni az Anmeldebescheinigungot. https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/content/12/Seite.120810.html
15 Törölt felhasználó feb. 8. vasárnap, 19.42

Sziasztok milyen papír kell a letelepeési megcsináltatásához,ha nincs munkahellyem?A munkahellyem tegnap szünt meg ,az ams nél meg kérik a letelepedésit .

14 Patkó Levente feb. 6. péntek, 21.23

Nu!

Voltam ma az Arndtstraßeban és mondtam, hogy 8 hónapja nem kaptam semmit.

Okosan bólogattak (szerintem full pályakezdők dolgoznak), majd irtak egy "Kontaktformular"-t hogy jelzik az illetékesnek és várjak tovább.

Mondtam nekik, hogy Európai Birósági határozat van arról, hogy azonnal meg kéne kapnom. (Ezt nagyjából meg sem értették...)

Szóval semmi nem változott, pedig lehet, hogy hamarosan szükségem lenne rá.

 

Valakinek valamilyen további ötlete? Valamilyen jogorvoslati lehetőség? Ügyvéd?

 

Köszi!

Gergely

Hát Európai Bírósági határozat nem hinném, hogy van erről, és ha van is, itt nem működik a precedensjog, mint az amerikai filmekben...

Az Európai Parlament és Tanács ( ez pont olyan messze van az Európai Bíróságtól, mint Brüsszel Luxembourgtól) 2004/38/EK irányelve (na ez egy bírósági határozattól még messzebb van...) mondja ki ezt, pontosabban a III. Fejezet 8. cikk (2). bekezdése:

 

 A bejelentkezés határideje nem lehet rövidebb a megérkezés időpontjától számított három hónapnál. A bejelentkezésről szóló igazolást azonnal ki kell állítani, feltüntetve a bejelentkező személy nevét és címét, valamint a bejelentkezés időpontját. A bejelentkezési kötelezettségnek meg nem felelő érintett személy arányos és megkülönbözetésmentes szankcióval sújtható.

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32004L0038&from=HU

németül így szól:

 Die Frist für die Anmeldung muss mindestens drei Monate ab dem Zeitpunkt der Einreise betragen. Eine Anmeldebescheinigung wird unverzüglich ausgestellt; darin werden Name und Anschrift der die Anmeldung vornehmenden Person sowie der Zeitpunkt der Anmeldung angegeben. Die Nichterfüllung der Anmeldepflicht kann mit verhältnismäßigen und nicht diskriminierenden Sanktionen geahndet werden.

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/DE/TXT/PDF/?uri=CELEX:32004L0038&from=HU

Megoldás: hahahaha

Szóval elmehetsz ügyvédhez, ő párszáz euró plusz áfáért meghallgat, aztán mondja a következő tarifát, ahhoz hogy megmozduljon.

Próbálkozhatsz a Solvit Programmal, ők elvileg rá tudnak lépni a tökükre, de 10 hét az átfutási idejük maximum, és esélyes hogy ezt ki is használják...

http://ec.europa.eu/solvit/index_hu.htm

Érdeklődhetsz az "Európa Önökért Tanácsadó Szolgálat"-nál ,hogy jól értelmezed-e a jogaidat, és valóban megsértik-e azt. Megoldást nem kapsz, csak választ, de azt elvileg gyorsan, és tutira ingyen.

http://europa.eu/youreurope/advice/index_hu.htm

Van még a www.migrant.at . na ők is ingyenesek, és elvileg segítenek is. Magyarul pont nem tudnak, de ha sikerül időpontot szerezned, lehet, hogy küldenek egy e-mailt az MA35 vezetőségére, de sokat ettől se remélj, főleg ne gyorsan...

Amit én javaslok, bemész személyesen a Dresdner Strasséra a régi MA35-be, felmész a hetedik emeletre (5-ig megy csak a lift, onnantól gyalog), és ott kérsz egy főnököt, akivel beszélni szeretnél, valószínűleg le fognak rázni a Beschwerdemanager-hez (bizonyos Stefan Tunkel), akinél elmonthatod, hogy mi a gondod (vigyázz, gyorsan és bécsiül beszél). Javaslom, hogy előtte nyomtasd ki az irányelv ide vonatkozó részét németül, de a legjobb, ha mindjárt panasszal a kezedben mész (szintén németül fogalmazva, erre a jogszabályra hivatkozva), valamint kérsz egy névjegyet, és ezt e-mailban is elküldöd neki. Ne hagyd magad válasz nélkül lerázni!

Nekem eddig ezek a tapasztalataim, lehet van más út is.

UI.: Ha bizonyítani tudod, hogy a késedelem miatt (jelentős) anyagi kár ért, lehet érdemes megfontolni az ügyvédet is (a 25. cikk (1). bekezdése arról szól, hogy elvileg nem nagyon lehet, ehhez képest nekem egy nyomorult Drei telefonszerződéshez kérték az AB-t...), de erről már nem tudok nyilatkozni, mert nem értek a joghoz sajnos...

13 Pajor Gergely feb. 6. péntek, 10.21

EWR vagy, a XII.be kell menned.

Nu!

Voltam ma az Arndtstraßeban és mondtam, hogy 8 hónapja nem kaptam semmit.

Okosan bólogattak (szerintem full pályakezdők dolgoznak), majd irtak egy "Kontaktformular"-t hogy jelzik az illetékesnek és várjak tovább.

Mondtam nekik, hogy Európai Birósági határozat van arról, hogy azonnal meg kéne kapnom. (Ezt nagyjából meg sem értették...)

Szóval semmi nem változott, pedig lehet, hogy hamarosan szükségem lenne rá.

 

Valakinek valamilyen további ötlete? Valamilyen jogorvoslati lehetőség? Ügyvéd?

 

Köszi!

Gergely

12 Patkó Levente feb. 5. csütörtök, 18.02

Sziasztok!

Nekem is hasonló a problémám...!

Az lenne a kérdésem, hogy most végülis hova kell menni pontosan az ügyintézéshez?

A Dresdner Straßeba vagy az Arndtstraßeba? Én még a Dresdner Straßeba mentem elkezdeni, de jeleneg a wein.gv.at elsődleges az Arndtstraßet dobja ki (https://www.wien.gv.at/advuew/internet/AdvPrSrv.asp?Layout=stelle&Type=K&STELLECD=2006060814153715&BVT=&KARTE=Y&INFO=&ORT=), de úgy tünik, hogy a Dresdner Straße is müködik meg (http://www.wien.gv.at/advuew/internet/AdvPrSrv.asp?Layout=stelle&Type=K&stellecd=2001010316005443).

 

Köszi!

 

Üdv!

G.

EWR vagy, a XII.be kell menned.

11 Pajor Gergely feb. 5. csütörtök, 15.49

Sziasztok!

Nekem is hasonló a problémám...!

Az lenne a kérdésem, hogy most végülis hova kell menni pontosan az ügyintézéshez?

A Dresdner Straßeba vagy az Arndtstraßeba? Én még a Dresdner Straßeba mentem elkezdeni, de jeleneg a wein.gv.at elsődleges az Arndtstraßet dobja ki (https://www.wien.gv.at/advuew/internet/AdvPrSrv.asp?Layout=stelle&Type=K&STELLECD=2006060814153715&BVT=&KARTE=Y&INFO=&ORT=), de úgy tünik, hogy a Dresdner Straße is müködik meg (http://www.wien.gv.at/advuew/internet/AdvPrSrv.asp?Layout=stelle&Type=K&stellecd=2001010316005443).

 

Köszi!

 

Üdv!

G.

10 Cs Klára jan. 19. hétfő, 16.20

olyankor szerintetek mi van, ha valaki végleg magyarországra költözik vissza, mielőtt megjön az ab? mert én is tavaly nyár óta várom, és nem tervezem itt megöregedni, szóval ha teszem azt év végén hazatérek és addig nem küldték? :D

9 Patkó Levente jan. 17. szombat, 17.45
Ezeket a fejszés meg mindenféle fenyegetőző szövegeket hagyjátok abba, akkor is, ha fel vagytok háborodva és még akkor is, ha úgy érzitek, jogsérelem ért. Tettlegességre meg ne is gondoljatok. Nem kell a magyarországi tahóságot importálni - biztos nem azért jöttetek Ausztriába, mert Magyarországon olyan jól működnek a dolgok és állásajánlatokkal bombáznak benneteket. Vegyétek figyelembe, hogy az utóbbi időben nagyon megnőtt a bevándorlók száma. Az ember Bécsben már lépten-nyomon magyar szót hall, főleg káromkodást, elég kellemetlen.

Oké, nyilván ezután kimaradt, h "a viccet félretéve". Amúgy tudom (a hivatalban is mondták), hogy jogsérelem ért, és azt is tudom, hogy többször a szemembe hazudtak, csak mert lusták voltak (ezt nyilván nem mondták), de a hivatalban ennek ellenére jól viselkedtem.

 Attól függetlenül, hogy sokan vagyunk (ezt a rendszer engedi, azt meg ők választották), ott nem kéne egyből sz@rnak nézniük minket, mert szerintem a bevándorlásiakhoz senki sem jókedvében megy, és nem is pénzt kuncsorogni...

 

8 AMV jan. 17. szombat, 12.59
Ezeket a fejszés meg mindenféle fenyegetőző szövegeket hagyjátok abba, akkor is, ha fel vagytok háborodva és még akkor is, ha úgy érzitek, jogsérelem ért. Tettlegességre meg ne is gondoljatok. Nem kell a magyarországi tahóságot importálni - biztos nem azért jöttetek Ausztriába, mert Magyarországon olyan jól működnek a dolgok és állásajánlatokkal bombáznak benneteket. Vegyétek figyelembe, hogy az utóbbi időben nagyon megnőtt a bevándorlók száma. Az ember Bécsben már lépten-nyomon magyar szót hall, főleg káromkodást, elég kellemetlen.
7 Bozóki Éva jan. 6. kedd, 10.26

Kedves Ivan ,teljes mértékben osztom a fölháborodasod.Én 2014.májusában adtam át a kérelmet,minden okés volt befizettem a cseket és várok.Idöközben változott a lakcimem ezért bementem a cimváltoztatás miatt és persze rákérdeztem,hogy esetleg mikorra is várhatom,hogy végre meglessz a papir.A válasz kb 2 hét és postázzuk.Ez oktoberben volt.Azota az egyik barátnöm megkért elmennék e vele beadni az övét és ujra neki indultam ,gondoltam két legyet egycsapásra ,az övet beadjuk én pedig megkérdezem hogy áll az enyém.Ez december elején volt persze már az uj helyen a 12.-ben.És lássatok csodát a barátnömnek kb 15 perc alatt megcsinálták ,kézhezkapta holott késett az átadással fél évet ,50 euro büntetést fizetett és azonnal kézhez kapta.Én aki idöben becsületesen átadtam a kérelmet,amivel minden stimmelt,várhatok tovább ,ki tudja meddig........Szoval ez a pofátlanság netovábbja................

6 Nikoletta Frank jan. 5. hétfő, 21.45

Szia!

Tudomasom szerint, ahogy az ismeroseim koreben sajat szememre törtent kb 2 eve, ahogy mondjak, hogy menj befizetni az adott ablakhoz (alairas, minden megvan, hogy megkapd), utana azon melegiben a befizetes utan kezbe adjak a dokumentumot. Amit irtal az  valoban az agyhalal allapota. Olyanra is volt mar eset, hogy ket iroasztal kozott, illetve egy iroasztal fiokjaban pihent a doksi. Tudom tanacsot könnyü osztani, de en talan a helyedben azt csinalnam, hogy minden letezo dokumentummal, igazolassal stb felszerelkezve bemennek, es nyomatekosan hangot adnek annak, hogy addig nem hagyom el a helyiseget amig oda nem adjak... Light-osabb modja, mint ha tettlegessegre kerülne a sor.

Kitartast kivanok.. egyszer majdcsak meglesz...kerekkötö problema, de csak egyszer kell tullenni rajta, nem ugy, mint mondjuk egy fix allast talalni.....nyugdijig:-)

Üdv

Nikoletta

5 Zsóka jan. 5. hétfő, 21.17

Szia!

 

2014 február elején adtam be a papírokat. A pénzt még aznap befizettem. Nem változott se a lakcímem, se a munkahelyem. 

És nem kaptam még semmit sem. 

Kétszer érdeklődtem e-mailben. Az elsőre kaptam választ kb. egy hónap múlva. A másodikra nem. 

Illetve voltam egyszer személyesen is bent. Akkor adtak egy igazolást. 

 

Terveztem, hogy visszamegyek januárban.... hátha.... de ezek szerint sok értelme nincsen....

4 Barabás Judit jan. 4. vasárnap, 00.14

Szia, én csak azt tudom, van nekem is ismerősöm, aki már egy éve vár, s a barátja megkapta már, úgy hogy ők is egyszerre voltak. Viszont én most az új helyen voltam dec. közepén, s semmi kecmec, a kezembe nyomták, pedig nem is teljes munkaidős munkám van. Tehát lehet, hogy itt próbálkozz még egyszer újra, ha nem, akkor... látom vannak jelentkezők fegyverhordozónak :)

Hajrá!

3 Patkó Levente jan. 3. szombat, 23.02

Igazán nincs mit, de az én értelmezésemben sajnos csak az Einreichbestätigung-ot kell azonnal oda adniuk...

Amúgy, ha bármilyen gondod/kérdésed van , az igr.at -nél segítenek magyarul, a migrant.at -nél meg ezen kívül sok nyelven.

2 Ivan dec. 31. szerda, 13.06

Szia,

 

köszi a linket, letöltöttem németül legkozelebb be fogom nekik vinni, ott szépen le van irva hogy azonnal kötelessek kiadni a papirt.

1 Patkó Levente dec. 30. kedd, 20.09

TESTVÉREM!!!

 

Szólj, mikor kell menni, viszek fejszét is! Nekem is tele van aminek tele kell lennie az MA 35-tel és az ott dolgozó Übermensch-ekkel!

Az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve kimondja, hogy amint leadtad a kérelmet a kezedbe kell nyomniuk egy erről szóló igazolást ( http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?qid=1419036362600&uri=CELEX:32004L0038 - 8. cikk (2) bekezdés), mivel a tíz év nem volt nekik elegendő, hogy ezt (is) átültessék a gyakorlatba, így be kell menni megint, másfélórát várni, és savanyú pofával valamelyik "ügyintéző" kinyomtat egy papírt és sértődötten lepecsételi -Einreichbestätigung-ot kell kérni-, amit néhol elfogadnak, néhol nem (én pl a '3'-nál nem tudtam vele telefonelőfizetést se megrendelni, ami egy vicc...)

Titkos Tipp: Az MA35 ezzel foglalkozó részlege átköltözött a XII. kerületbe ( https://www.wien.gv.at/verwaltung/personenwesen/oeffnungszeiten.html ) és azóta állítólag az EU-soknak egyből a kezükbe nyomják az Anmeldeb.-ot, nem postázzák. Érdemes lehet itt is megint próbálkozni, de ha mégis asztaldöntésre kerülne a sor, én szurkolok!

 

Levente

Hozzászólás csak a regisztrált tagoknak engedélyezett.